Folyosó

To; Remus

Az egész napot végigtanultam…
Lassan kezdek rájönni arra, hogy tök feleslegesen ölöm bele minden erőmet és energiámat a tanulásba. Hála a drága szüleimnek, akármilyen munkát úgysem választhatok, még akkor sem, ha éppen nem lesz ingerenciám egy minisztériumi munkához. Így belegondolva nem is tudom, hogy igazából mi is lenne a megoldás. Oké, sokra vihetem az eszem miatt, de ha még emellett kreatív is lennék? Ha lenne kézügyességem, és egy ilyen „kétkezes” szakma nyűgözne le? Vajon mit szólnának, ha ilyen formában keresném a kenyeret? Vagy akkor is beraknának valami irodába?
Gondolatok cikáznak a fejemben, majd egy hanyag mozdulattal lekapcsolom a mellettem lévő kislámpát. Már nagyon késő van, és a hálóban lévő lányok mindegyike alszik. Én voltam csak az, aki még ilyen éjnek évadján is fenn kuksol és mugli könyvet olvasgat - egy pislákoló fényforrás mellett. Hát innen kalandoztam én el ilyen távoli vizekre… bár belegondolva fogalmam sincs hogyan is juthattak ilyen dolgok az eszembe. Néha vannak pillanataim, amikor csak úgy szabadon eresztek magamból mindent, és olyankor töménytelen mennyiségű gondolat áramlik ám a buksimban. Legtöbbször cél és fontolgatás nélkül csak azért, hogy megízleljem őket. Talán a mostani is egy ilyen eset volt, és zamata meg is hozta az álmot, melyre már várok egy ideje.
Picit megveregetem a párnámat, majd egy kellemes kis mosollyal lerakom a fejemet. Képzeletben számolni kezdem az apró báránykákat, amik egy kerítést ugranak át vidáman. Azonban az egyik megbotlik, és hatalmas robajjal a földre zuhan.
Felkapom a fejemet, megrázom magam, mintha csak mély álomból ébredtem volna. Azt hiszem pont visszarántott a valóság a tudatlanság határmezsgyéjéről, én pedig nyöszörögve a párnába motyogok. A hangok nem halkulnak, én pedig egy percig azt hiszem csak képzelem az egészet. Rajtam kívül ugyanis mindenki az édes álmok földjén bóklászik.
A hátamra fordulok, majd a plafont bámulva hallgatom a távolról jövő zajokat. Talán 5 percig bírom, majd felülök. Lábamat a hófehér szőrös kis mamuszomba dugom, majd magamhoz veszem a pálcámat. Egy pillanatra belenézek a tükörbe… kócos, hullámokban a vállamra omló vörös tincsek, álomittas csík szemek és hófehér bőr az amit látok. Na meg a macis pizsamám, mely egy spagetti pántos felsőből és egy hozzátartozó rövidnadrágból áll.
Nincs kedvem átöltözni, felöltözni, hiszen már késő van, ilyenkor épeszű ember nem járkál kinn a folyosókon, én pedig csak jövök és megyek. Megyek, megkeresem Hóborcot és addig átkozom, míg fekete füstgomolyag nem lesz belőle! Vagy legalább is rimánkodva megkérem menjen a Mardekár elé rendet bontani, iskolát bontani … itt csak a halk dolgait tegye, mert valaki aludna!

Halk kattanással bezáródik mögöttem a klubhelység ajtaja, én pedig a sötétben találom magam. A hold sápadt fénye bevilágít az óriási ablakokon, és csillogóvá varázsolja a kopott köveket. Szinte nesztelen léptekkel surranok a zaj felé, majd már messziről kiszúrom Hóborcot. Óriási könyvek reppennek egy céltábla irányába, melyet vödrökből épített. Hát az eszem megáll. Hogy tud egy szellem ilyen idegesítő lenni, és pakolgatni dolgokat?! Friccs bezzeg ilyenkor nincsen sehol sem..
- Szia Hóborc! Mit csinálsz? – próbálok kommunikálni a kissé zavart elméjű lénnyel.
- Játszom! Nem látod? –kérdezi, majd egy könyvvel telibe találja a vödröt.
- Képzeld! A mardekáros klubhelység előtt elhagyta Friccs a takarítószereit. Ha jól láttam három vödröt is… gondoltam hátha érdekelne egy kis csínytevés a zöldek orra alá… - próbálkozom egy hátulról támadós manőverrel. A siker persze nem marad el, szinte látni vélem a szellem csillogó szemeit. Hála Merlinnek az átlátszó jelenés hamar elsiet, én pedig ott maradok egyedül. Vagyis majdnem egyedül. Árnyék bukkan fel a hátam mögött, majd egy halk sikítással jelzem felé, hogy a frászt hozta rám. Ijedelmem azonban nem tart sokáig, ugyanis hamar rájövök, hogy Remus-szal hozott össze a sors. Egy pillanatig az arcát bámulom, hogy tényleg őt látom-e, aztán mikor megszólal már teljesen biztos vagyok benne. Lágy baritonját biztos hogy soha nem téveszteném el!
- Helló Remus! – mondom kissé zavartan, és bámulok végig magamon. Mackó minta mindenhol, és szinte teljesen szabaddá tett lábak. Eddig még nem tartoztam a könnyűvérű nőcskék közé, remélem nem fogja azt gondolni, hogy valaki ágyából másztam ki és épp most lopózom vissza a hálókörletbe!
- Hóborc zajongott, és nem tudtam aludni! Csak hozzá jöttem…. még a vödröt is itt hagyta… - mutatok a mellettem eldőlt tisztító eszközre, majd kissé zavartan összekulcsolom a kezemet magam előtt. Lehűlt a levegő, vagy csak én fázok?
Pár lépéssel közelebb sétálok a fiúhoz, majd mikor már tisztes távolban állok tőle végignézek rajta. Hát ő sem aludt túl sokat, vagy legalább is nem az ágyában. Tintafoltot látok az arcán elkenve, haja borzas, szemei álmosan csillognak. Én hasonlóan szoktam kinézni egy tanulás után, úgyhogy szorgalmáért kap is egy kellemes mosolyt.
- Tanultál? Kicsit tintafoltos vagy… - kacagom fel, majd ujjammal finoman dörgölni kezdem az arcán lévő pacát. Olyan mint egy nagy gyerek… egy sármos nagy gyerek…