Prefektusi fürdő

Mr. Dolohov

Szeretek időnként elvonulni az emberek kíváncsi tekintete elől, és csakis magamra koncentrálni. Ilyenkor rendszerint teszek egy sétát, vagy egyszerűen csak leülök egy szabad sarokba, és rendezem a gondolataimat, ha otthon vagyok, akkor pedig veszek egy jó meleg fürdőt, a teljes ellazulás érdekébe. A helyzet azonban az, hogy rajongok azért, ha megszeghetem egy kicsit a szabályokat. Néha ugyan eszembe jut, hogy talán nem kellene túlzásba esnem, és a büntetések sem valami kecsegtetőek, de mégis érzem azt a határtalanul nagy kísérést, hogy megtegyem, amit akarok. A legtöbbször senki nem képes arra, hogy megállítson, ha valamit már kigondoltam, és kitűztem célként magam elé.
Ez a cél jelenleg az volt, hogy éjszaka egy kicsit elvonulhassak fürdőzni, ha már egyszer nem otthon vagyok. Erre volt is egy nagyon alkalmas hely, csak éppen a bejutás nem volt olyan egyszerű, ahogyan én azt szerettem volna. Különösebben persze nem jelentett gondot, én még a nehéz helyzeteket is képes vagyok megoldani, ilyen-olyan csel segítségével. Az már szent igaz, hogy egy mindig lapul a tarsolyomban, és nem félek kihasználni a külsőm adta előnyöket sem. Ilyen előnynek minősül például az is, hogy kihúzzuk a prefektusi fürdő jelszavát az egyik Hugrabugos srácból. Tudom én, hogy tetszem neki, állandóan úgy néz rám, mintha ki akarna esni a szeme. Nem volt nehéz rávenni, hogy megtegye, amit csak szeretném, és őszintén szólva, elég olcsón adta magát. Nem is lepett meg annyira, de az biztos, hogy én nem így tettem volna, neki viszont senki nem fogja elhinni, hogy Helena Nott képes volt egy rövidke csókot adni neki.
Elégedetten lépkedtem a sötétben, méghozzá az ötödik emeleten. Elég messze van a mi klubhelyiségünktől, és abban is reménykedtem, hogy ilyen kései órán senki nem lesz rajtam kívül olyan vállalkozó szellemű, hogy csobbanjon egyet a hatalmas kádban, ami inkább már medencének is nevezhető. Ettől igazán jó kedvem kerekedett, és a mosoly le sem hervadt az arcomról, amíg oda nem értem az ajtóhoz. Kicsit meggyűlt ugyan a bajom a környező festményekkel, mert nem értékelték, hogy felvertem őket a jelenlétemmel az éjszaka közepén, de különösebben nem érintett meg az eset.
Miután végre bebocsájtást nyertem a földi paradicsomba – legalábbis számomra most ezt jelentette -, gondosan behúztam magam után az ajtót, és lelöktem magamról a taláromat. Igazából már fel sem kellett volna szerintem vennem, de lusta voltam ott hagyni, és lehet, hogy szemet is szúrt volna a szobatársaknak. Nem mintha az nem lenne olyan feltűnő, hogy nem fekszem a saját ágyamban, de máskor is volt már rá példa, hogy csak nagyon későn feküdtem le pihenni. Valahogy mindig találok valami olyan elfoglaltságot, ami sokkal jobban tetszik, és sokkal több izgalmat tartogat, mint egy egyszerű alvás. Az nem nekem való, ezen a helyen muszáj valami olyat találni, ami a kedvemre való!
Könnyeden léptem el a talár mellett, ami eddig a lábaim körül gyűlt kupacba, és egy székhez lépve, végül kibújtam a cipőimből, valamint a felsőmből is. Úgy gondoltam, hogy fürdőruha híján okosabb dolog lesz, ha nem meztelenkedem, hanem fehérneműben maradok. Végül is, ki tudja, hogy ki császkál ilyenkor erre? Nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni magam, hiszen így is abban leszek, ha véletlenül lebukok. Úgyis ki fogom dumálni magam belőle, de sosem lehet tudni, nem igaz?
Pár perccel később, és szoknya valamint harisnya híján, máris bent ültem a kellemesen langyos vízben, miközben a habok eltakarták a testemet. Hosszú hajam félig nedves lett, miközben a medence szélén hátradöntöttem a fejemet, és úgy élveztem a nyugtató illatot, és a kellően ellazító vizet. Szerettem az ilyesfajta kikapcsolódást, már azóta, mióta az eszemet tudom. Igazán kár, hogy itt elég kevésszer van lehetőségem élvezni ennek a kis szobának az előnyeit, de még így is jóval többször lógok be, mint más diákok. Hogy emiatt rosszul érzem-e magam? Egyáltalán nem, inkább boldoggá tesz. Ha ők nem elég talpraesettek ahhoz, hogy egy ilyen véghezvigyenek, akkor az csakis az ő bajuk, senki másé.
Ajkaimon megjelent egy vidám, kissé talán gunyoros mosoly, közben pedig lehunytam a szemeimet, és élveztem a víz hullámzásának hangjait.

Mr. Dolohov

A hangok kezdtek tényleg teljesen ellazítani, és a meleg víz, valamint a hűvös márvány kettőssége is nagyon elnyerte a tetszésemet, az illatokról már nem is beszélve. Azt hiszem, hogy még annál is többször kéne ide beszöknöm, mint ahogyan azt meg szoktam tenni. Oké, nem tagadhatom le még akkor sem, ha szeretném, hogy sokszor belógok, és áztatom a csinos kis fenekemet, ha éppen ehhez van kedvem, mert szent meggyőződésem, hogy meg is tehetem. Végül is, miért lenne másképp, mikor most is ott vagyok, ahol nagyon nem kéne lennem?
Ezen gondolatok derűsebbé tették a kedvemet, és a lábaimat könnyedén nyújtottam előre, majd a víz automatikusan a magasba is emelte, így az ujjaim kikandikáltak a habok között, a víz felszínén. Jól eső sóhaj hagyta el az ajkaimat, és még véletlenül sem hallottam volna meg, hogy már nem vagyok egyedül, pedig alapjáraton nagyon jó a fülem. Sőt, mi több, kiváló hallással rendelkezem, de persze pont akkor nem tűnik fel ilyen fontos részlet, amikor a lehető legnagyobb szükségem lenne rá. Azt hiszem, hogy a sors elég csúnya tréfát űz velem éppen, de ha ő így, hát akkor én is csak mosolyogni fogok ezen. Mást amúgy sem nagyon tehetek, és Tony ellen különben sincs kifogásom. A maga roppant idegesítő módján még el is lehet viselni őt.
- Ha már így kérdezed… - húztam el a számat ezúttal, hiszen a válaszomat nem várta meg. Kicsit bosszúsan fordultam felé, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy a meztelen seggét éppen most tette le mellém. Merlinre, miért pont én?! – Szerintem te képtelen vagy arra, hogy normálisan viselkedj – motyogtam az orrom alatt kelletlenül, de valahol belül, és nagyon, de nagyon mélyen élveztem ezt a helyzetet. Persze arra nem készültem, hogy ezt be is valljam magamnak, de a tény attól még tény marad. Ha tetszik, ha nem!
- Éppen te beszélsz? – kérdezem tőle, miközben lenéző pillantást vetek felé. – Talán lemaradtam valamiről, és prefektus lettél? – érdeklődtem, minden kíváncsiság nélkül. Ebben a nagyon kellemetlen helyzetben elhatároztam, hogy úgy teszek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Dacosan húztam ki magma így a vízben ülve, és felszegett fejjel néztem rá. – Kétlem… - válaszoltam meg közben a saját kérdésemet. – Tudod, nagyon kellemes volt itt, amíg nem dugtad ide azt az ocsmány képedet! – tettem hozzá nagy lazán, de természetesen hazugság volt, hiszen tetszett nekem, ezt tagadni is kár volna. A látszat kedvéért azért hátrabillentettem a fejemet pontosan úgy, mint amikor bejött, és behunytam a szemeimet.
- Ha jó fiú leszel, talán megtűrlek magam mellett – ajánlottam fel nagylelkűen, legalábbis én annak gondoltam ezt a gesztust. Hálás lehetett, amiért nem mártom őt be. Az már egy másik dolog, hogy ennek kölcsönösnek kell lennie, mert ha ő bukik, akkor én is. Vagy azért, mert honnan tudhatnám máshonnan, hogy itt volt, hacsak nem én is itt áztattam magam, vagy azért, mert éjszaka a folyosókon jártam, ami szintén szabályszegés. Mind a kettőnknek érdeke volt, hogy ne keverjük bajba egymást. Nem hinném, hogy könnyű lesz megállni, de sosem lehet tudni!