Tiltott rengeteg

There is no you and I. Just me. And you.

Ráérősen vágtam át az udvaron, kezemben a könyvtárból kivett könyvvel. Az őszi hűvös szél bele kapott szőke hajzuhatagomba ami az arcom körül lebegett. Aki csak meglátott tisztelet tudóan köszönt nekem, és lesütötte a szemét. Nos igen. Én ilyen reakciót váltok ki az emberekből általában. Tekintélyem van itt a Roxfortban, a nevemet szinte mindenki ismeri. FÉlnek tőlem, és tisztelnek engem. Hatalmam van, amit én élvezettel szoktam kihasználni. Emelt fővel vonultam végig az udvaron, néha oda biccentettem a mardekáros társaimnak, néha meg megvető pillantásokkal illettem a mellettem elhaladó griffendéleseket. Bármennyire is szerettem a figyelem középpontjába lenni, és kényem kedvem szerint parancsolgatni, most mégis arra vágytam hogy végre egyedül maradjak. A könyv a kezemben csupán ürügy, sokkal inkább foglalkoztat a könyvbe rejtett levél és tartalma, amelyet pár perccel ezelőtt hozott meg apám baglya. Talán kívülről úgy néztem ki mint egy szobor, de belülről forrtam a dühtől. Nem akartam mást mint kidühöngeni magamat, hangosan szitkozódni és rombolni magam körül.
Megvolt rá az okom, hiszen ebben a förtelmes levélben apám éppen azt közölte velem hogy szeretnék minél hamarabb megtartani az eljegyzésünket Willel. Még az új év beköszönte előtt. Micsoda aljas, fertelmes húzás ez részéről. Hogy teheti ezt? Még gondolkodó időt sem hagyott. Még fel sem ocsúdhattam a sokkból miszerint William Lawen, a hírhedt kalandor felesége kell hogy legyek, most már azt tervezik hogy mikor legyen az eljegyzési party. Még nem volt időm kitalálni, hogyan szökhetnék meg, hogyan kerülhetném ki ezt az átkozott frigyet. Semmi kedvem hozzá menni ahhoz az idiótához, inkább lennék előbb Regulus Black jegyese mint Willé. Megtorpantam, és szemöldökráncolva néztem a messzeségbe. Hogy jön ide az a rámenős mardekáros? Hozzá se mennék feleségül. Előbb vonulnék inkább apácának. Megráztam a fejemet, hogy száműzzem a gondolataimból Reg jóképű arcát. Tovább indultam, s egyre inkább távolodtam a Roxforttól. Könnyedén lépkedtem úgy hogy a lábam nem akadt bele a taláromba, a kényelmes fekete nadrágom és a vajszínű blúzom könnyed és elegáns viseletnek bizonyult. Bár a balerina cipő nem éppen erdei sétákra lett kitalálva mégsem tudtam magamat rávenni arra hogy egy bakancsot, vagy éppen sport cipőt a lábamra húzzak.
Elértem a Sötét Rengeteg határát, és egy pillanatra hátra fordultam. A Roxfort barátságos és ormótlan fedezékként magasodott az ég felé, tornyai elvesztek a bárányfelhők takarásában. A várat puszták ölelték körül, jobbról pedig a hatalmas tó határolta. A kép festői volt, és szíves örömest gyönyörködtem volna még a tájban, csakhogy erre most éppen nem igazán tudtam oda figyelni. Ahhoz túlságosan is fel voltam paprikázva. Hátat fordítottam az iskolának, és bele vetettem magamat a fák közé. Azt mondják a Sötét Rengeteg, félelmetes és veszélyes lények lakhelye de én most egyáltalán nem féltem. Amíg a pálcám nálam van, legyőzhetetlen vagyok. Márpedig a gyönyörű pálcám ott lapult a zsebembe, készen arra hogy ha kell akkor előrántsam. Beljebb merészkedtem miközben elkezdtem szitkozódni és azt a ficsúrt szidni amiért engem akar feleségül.
- Idióta..kellemetlen alak. Még hogy eljegyzés. Majd meglátjuk. Én aztán nem.. - hirtelen elhallgattam. Megálltam és fülelni kezdtem. Valahonnan suttogást és neszezést hallottam. Összeszűkült szemekkel pásztáztam az erdőt de senkit sem véltem felfedezni a fák takarásában. Talán csak képzelődtem. De mintha tényleg emberi hangot hallottam volna.. Biztosan megőrültem. Agyamra ment az idegeskedés. De nem! Ebben a pillanatban reccsenést hallottam, és valaki felkiáltott. Nem volt időm felpillantani mert egy tized másodperccel később valaki a lábam előtt landolt. Hallottam egy apró reccsenést, olyan mintha eltört volna a pálcája... Lepillantottam hogy megnézzem ki az a szerencsétlen flótás aki a fára mászás fortélyait próbálta elsajátítani. Nagy megdöbbenésemre a lábaim előtt kiterülve Regulus Black feküdt. Nem bírtam megállni, az arcomon rögtön megjelent egy gúnyos mosoly.
- Nocsak Black. Látom végre vissza találtál a gyökereidhez és tanulgatod a fára mászást. - jegyeztem meg, s felvontam a szemöldökömet. - Már csak egy banán kéne a szádba, és nyugodt szívvel játszhatnád a majmot. - tettem még hozzá gyorsan, csak hogy idegesítsem. Nem nyújtottam neki segítő kezet, és eszem ágában sem volt leállni vele bájcsevegni. Átléptem rajta és tovább indultam. Vissza se néztem volna, ha nem veszem észre hogy valahogy kicsúszott a levél a könyv lapjai közül. Idegesen lapoztam át a könyvön de a levélnek hűlt helye volt. Elmormoltam egy káromkodást és hátra pillantottam.
- Merlinre, hozzá ne nyúlj Black. Az az én tulajdonom - kiáltottam oda indulatosan. A levél ugyanis ott hevert Reg kidőlt testén, és én hirtelen nagyonis bepánikoltam. A legkevésbé azt akartam hogy ez a szerencsétlen nőcsábász megtudja hogy férjhez megyek.

There is no you and I. Just me. And you.

Amikor apám baglya a szoba ablakán kopogott éppen a(z) SVK házimat körmöltem nagy odafigyeléssel. Általában nem szoktam késésben lenni a házi feladatokkal de most kivételesen ezt a dolgozatot az utolsó pillanatokra halogattam. Feltápászkodtam a padlóról ahol addig terpeszkedtem, és kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat. Az ablakhoz sétáltam és kitártam hogy Hugo be tudjon repülni a szobába. Megvártam amíg leszállt az íróasztalomra és megrázta magát aztán oda sétáltam hozzá, és mosolyogva megsimogattam a fehér tollazatú állatot. Aztán a lábára csatolt levélért nyúltam és megláttam rajta apa kesze-kusza kézírását. A mosoly nyomban leolvadt az arcomról, bevallom féltem kibontani a levelet. Tudtam hogy valami szörnyű dolgot akar velem közölni. A megérzéseim ezúttal sem csaltak. Amint elolvastam az utolsó mondatokat dühödten dobbantottam egyett a lábammal.
- Megőrülök. Mégis hogy képesek.....Nem erről volt szó. - mérgelődtem magamban, csípőre tett kézzel. Ez aztán igazán nem volt szép húzás a szüleimtől, még annyi időt sem hagytak nekem hogy kijárjam az iskolát. Biztos vagyok benne hogy rájöttek, nem fogom megadni magamat. Nem fogom engedni hogy HOZZÁ adjanak. Ezért hát biztosítékot akarnak. Olyat amit lehetetlen megszegni. Azt akarják hogy egy hatalmas eljegyzési gyűrű virítson a kezemen és hogy mindenki megtudja engem William Lawen eljegyzett..
Nem gondolkodtam, bele bújtam a cipőmbe kezembe vettem a pálcámat és egy könyvet, amibe bele rejtettem a levelet, aztán kiléptem a szobából, és elhagytam a mardekár klubhelyiségét. Egyedül akartam lenni, ezért indultam az erdőbe. Azt hittem hogy nem lesz itt senki rajtam kívül. Hogy végre kidühönghetem magamat, és kereshetek valami megoldást.
Erre most itt álltam megkövülten miközben Regulust bámultam rémült tekintettel. Valóban meg voltam rémülve. Féltem hogy elolvassa, hogy szétkürtöli és az egész Roxfort tudni fogja a titkomat. Persze Reg, nagyon is élvezte a helyzetet és nyomban sunyi kis mosolyba futottak ajkai. A fenébe is. Nagyon jól állt neki az a mosoly. Elrántottam a tekintetemet az arcáról, és magamban átkozódtam amiért jóképűnek találom. Ettől csak még nagyobb harag gyúlt bennem, s ebből erőt merítve néztem újra a fiúra.
- Figyelmeztetlek Black. Ha egy szót is elolvasol belőle megismered a haragomat. - sziszegtem és tüzes tekintetemmel fogságban tartottam az övét. Milyen csábító, és milyen szemtelenül csillogó szemek..-gondoltam magamban, s éreztem amint egy pillanatra elgyengülök. Persze az érzés hamar elillant, és én ugyanolyan fenyegetően néztem őt mint az imént. Ő persze kihasználta a helyzetet, érezte hogy ezúttal ő irányít. Egy határozott mozdulattal kinyitotta a levelet és olvasni kezdte. Dühös léptekkel indultam el felé, a harag és a félelem eddig nem ismert mértékben törtek rám. Figyelmetlenségemben majdnem elestem egy a földből kiálló gyökérzetben, de még idejében bele kapaszkodtam a közelemben levő vastag törzsű fába. Amint Reg elébe értem, a fiú a magasba tartotta a levelet, hogy még véletlenül se érjem el.
- Idióta. Ki engedte meg hogy belepillants? Azt akarod hogy elátkozzalak Black?! - kiáltottam, miközben szánalmasan a levél után ugráltam. Kedvem lett volna arcon csapni, és az összes általam ismert szitok szóval illetni de mégsem tettem. Volt valami Reg kisugárzásában, vagy a megjelenésében ami megálljt parancsolt valahányszor meg akartam lendíteni a kezemet. Utáltam amiért ezt teszi, amiért kihasználja a helyzetet és úgy játszadozik velem mint ahogy a haverjaival szokta szekálni az elsős griffendéleseket. Hiába próbáltam kikapni a kezéből a levelet, nem sikerült. Csak azt értem el hogy a hajam teljesen zilált lett, és a blúzom egészen a hasamig felcsúszott. Nagyszerű. Sikerült teljesen hülyét csinálni magamból, az előtt a srác előtt akit ki nem állhatok. Végül feladtam és nem ficánkoltam tovább. Ott álltam előtte a mellkasát bámulva -mert csak addig értem - és azt a tömény émelyítő illatot szagoltam amit magából árasztott. Hallgattam amint közli velem hogyha tovább szórakozom vele, akkor mindenkinek szétkürtöli a levél tartalmát.
Képtelen voltam meghunyászkodni előtte, egyszerűen nem akartam hogy gyengének és kiszolgáltatottnak lásson. Felpillantottam és egyenesen azokba a barna szemekbe néztem. Pár pillanatig csak néztem, vesébe látóan aztán lábujjhegyre álltam hogy elérjem a fülét. Halkan suttogtam, hangom kegyetlen volt és büszke. Nem akartam hogy azt higgye ő győzött.
- Remélem tudod hogy simán békává változtathatnálak. Vagy hozzá kötözhetnélek egy fához, és kedvem szerint rendelkeznék feletted. A pálcád eltörött, nincs többé. Nekem viszont itt lapul a zsebemben és bevallom nagy a kísértés arra hogy jól megleckéztesselek vele. - elmosolyodtam aztán hátráltam egy lépést, a biztonság kedvéért. Felvontam szemöldökömet hagytam hogy mérlegelje a helyzetet. Ha nem adja vissza a levelet esküszöm hogy olyat teszek...Nem érdekel ha pont levonás jár majd érte, vagy ha büntető munkára fognak. Annyira de annyira használni akartam a pálcámat Reg ellen. Ugyanakkor éreztem hogy nem fogom megtenni. Attól hogy még kegyetlen és akaratos vagyok, nem szeretek fegyvertelen varázslókra támadni. Még akkor sem ha azok igenis megérdemlik. Szóval nem. Nem volt szándékomban bántani Regulust. De ezt ő nem tudta. Ezúttal az én kezemben volt az irányítás...

There is no you and I. Just me. And you.

A nap már lemenőben volt, s az erdőn át egyre kevesebb fény szűrődött be. A fák elzárták a nap útját, sűrű lombkoronáikkal fogva tartották az erdő lakóit. Megborzongtam. A tudat hogy én és Reg itt vagyunk kettesben a Tiltott Rengetegben...kezdtem egy kicsit kényelmetlenül érezni magamat. Tisztán emlékszem hogy hogyan alakult ki kettőnk között ez az adok-kapok kapcsolat. Egyszerűen nem hódoltam be neki. Ő meg volt olyan hülye hogy szembe szállt velem. Nálam is bepróbálkozott csak úgy mint az összes többi mardekáros lánynál. Nem akartam egy újabb trófea lenni a gyűjteményében. Még csak az kéne hogy neki adjam az ártatlanságomat. Engem soha de soha nem fog megkapni Regulus Black, erre megesküszöm. Az egész lénye irritál, a közelségével csak azt éri el hogy bepipulok, és még azok a csillogó szemek, meg a szexi félmosolyok sem érdekelnek.
Miért is vagyok ilyen szerencsétlen a pasik terén? Nem elég hogy hozzá kell mennem ahhoz a szerencsétlen Williamhez, de még Reg próbálkozásait is el kell viselnem. Persze simán szólhatnék a bátyámnak hogy állítsa le, vagy hívja ki párbajra. De az valahogy nem én lennék. Szeretem magam megoldani a problémáimat. Meg egyébként is. Imádom Reget szekálni.
Amint hátrébb léptem, újabb mosoly jelent meg ajkain, és pimasz beszólásával csak még inkább feldühített. Ő az egyetlen aki képes rendesen kihozni a sodromból. Már lassan azért vagyok dühös, mert elérte hogy dühös legyek.
- Álmodozz csak Black. Békává változtatlak aztán pedig eltaposlak, hogy semmi nem marad belőled. - halkan elkáromkodtam magamat, aztán a mellkasomhoz szorítottam a könyvemet. Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, nem akartam hogy Regulus lássa hogy mennyire felhergelt. Hiszen ő annak örülne ha idegességemben felrobbannék. De nem fogom neki megadni ezt az örömöt. Megrezzentem amikor közelebb lépett hozzám, összepréseltem ajkaimat amint felpillantottam rá. Nem tetszett az a furcsa csillogás a szemében. Túl közel állt hozzám, láttam ahogy a mellkasa fel le emelkedik, és újra megéreztem a finom fenyő és öblítő aromáját amely mindig körül lengi Reget. A közelsége kezdett elkábítani, a lényéből áradó erő és melegség arra késztetett hogy meghátráljak.
Botladozva lépkedtem végig őt nézve, próbáltam messzire kerülni tőle. Addig addig mentem amíg egy széles törzsű fa megállásra nem késztetett. Hátamat neki vetettem, örültem hogy tart valami. Csupán két lépéssel voltam távolabb előző pozíciómnál, de még ilyen távolságból is éreztem az illatát. Reméltem hogy nem vette észre pillanatnyi elgyengülésemet. Megpróbált flörtölni velem, finoman cukkolt és be kell vallanom eszméletlenül jól csinálta. Nem csoda hogy már annyi barátnője volt. Ő egy igazi csaj mágnes. Én azonban semmiképpen nem fogok behódolni neki.
- Ne is próbálkozz Black. Rajtam nem fog a bájod. Inkább add vissza a levelemet, és már itt sem vagyok. - igyekeztem szavaimat fenyegetően mondani, bár úgy éreztem hogy inkább egy béna kis cincogást hallattam. Muszáj lesz össze szednem magamat, ha még sötétedés előtt le akarok innen lépni. Valahogy ebben a pillanatban őrülten távol akartam lenni ettől a fiútól. Féltem hogy még a végén olyasmi fog történni amit később még megbánok. Eddig még soha nem voltunk kettesben. SOHA. Vitáinkat, és veszekedéseinket, mindig nagy tömeg előtt zavaruk le, aztán faképnél hagytuk a másikat. A klub helyiségben részint észre sem vesszük egymást, de ha mégis akkor csak piszkáljuk meg szekáljuk egymást. Valahogy az adott nekem erőt eddig, hogy kettőnkön kívül mindig volt még valaki a szobában ha vitáztunk. De most csak mi voltunk. Mi, meg az erdő.